A vályogházak hátrányai

Építőipari előrejelzések és a lakosságot érintő változások ismertetése mellett fontosnak tartjuk az építkezés előtt állók tájékoztatását is. Ahogyan azt már tapasztalhattátok cikkeink tartalmát és stílusát főként az „építőiparról kezdőknek” hangvétel jellemzi, amelyben most a vályogház hátrányai kapta a főszerepet.

Az építőipar az egészségtudományhoz hasonlóan már számtalan változáson ment keresztül. Ahogyan egyre több kutatás és írás jelenik meg arról, hogyan óvhatjuk meg egészségünket és mivel támogathatjuk a szervezetünk működését, úgy az építőiparral kapcsolatban is rengeteg új információ kerül napvilágra, amivel hasznos tájékozódni. Az azbeszt rákkeltő hatásának bebizonyítása legalább annyira megrengette a szakmát, mint a nagy tiszai árvíz a vályogházakat. Ráébredtünk, hogy a megfelelő építőanyag kiválasztása és a vízszigetelés – bizonyos országrészeknél főként – elengedhetetlen. A vályogban lévő víz elpárolgása ugyanis az anyag keményedéséhez vezet, míg a víz hozzáadásával az ellenkezőjét érhetjük el, azaz ismét képlékennyé és formálható anyaggá válik. Azonban jó ha tudjuk, hogy bármilyen anyagból is épüljön a házunk, a vizet távol kell tartani tőle, legyen szó csapóesőről, talajnedvességről, talajvízről, vagy felgyülemlő hóról.

Röviden a vályogházakról

Kétségkívül az utóbbi időkben, a házépítés előtt állók igen minimális százaléka döntött a vályogházak mellett, ez pedig a vályogház hátrányainak tudható be. Hasonló példával élve egy megbízható és igazán jól összerakott autó után ritkán térünk vissza egy „papírautóhoz”, aminek nem csak fenntartási költsége jóval magasabb de egy esetleges balesetben sem állja úgy a sarat. A vályogtéglából épült vályogház esetében is hasonlóról beszélhetünk, amely nem egy olyan megbízható alapanyag, mint például az égetett tégla. Itt azonban meg kell említeni, hogy a föld és a vályogépítészet az egyik legrégibb építkezési formák közé tartozik, ugyanis már a kő előtt is földdel építkeztek, így érthető – az égetett téglát megelőző – népszerűsége. Ezen kívül Magyarországon igazán könnyedén hozzá tudunk jutni ehhez az alapanyaghoz, és hazánkban is hosszú évekre visszamenő múlttal rendelkezik ez a fajta építkezés.

vályogház hátrányai

Az elődeink által előszeretettel épített igazi nádtetős parasztház kivitelezése szinte elképzelhetetlen volt vályogtégla nélkül. A régi értékek és vályogházak szerelmesei a mai napig próbálják ezt a technológiát életben tartani, ám a mai modern vályogházak már közel sem hasonlítanak az őseink által építettekre, és ez teljesen jól van így. Hiszen a jelen korban rendelkezésünkre álló tapasztalat és technológia lehetőséget biztosít egy olyan vályogház megépítésére amely túléli még a legszélsőségesebb időjárást is. A vályogház hátrányai, az építkezés során azonban még a modern kor újításaival is hatalmas figyelmet igényelnek. A negatív tulajdonságai mellett amúgy muszáj hangot adni a pozitív tulajdonságainak is, hiszen így teljes a kép. Kétségkívül anyagi és környezeti megfontoltságból egy jó alapanyagnak számít, ezen kívül könnyedén lehet vele dolgozni, és hőtartó képessége is kiváló. Megfelelő szakértelemmel és odafigyeléssel pedig időtálló csodálatos házak kivitelezhetőek.

vályogház hátrányai

A vályogház hátrányai

Első és egyben legnagyobb hátránya az, hogy nem vízálló. Ennek ismeretében az építőipar számtalan megoldással rukkolt elő – legyen szó túlnyúló tetőről, előtetőről, csapóeső elleni lábazatról, és talajnedvesség elleni vízszintes szigetelésről – ám még ezekkel a megoldásokkal sem tudja felvenni a versenyt a téglával szemben. Erős betonalap nélkül ugyanis sok jövőt nem jósolhatunk egy vályogháznak, hiszen a vályog gyorsan szívja magába a vizet, ami jócskán lerövidíti a ház élettartamát.

Ezen kívül vályogház hátrányai közé tartozik az anyag száradásával járó folyamat is. Ugyanis a vályoggal nem csak akkor gyűlhet meg a gondunk amikor csapadékról beszélünk, hanem a száradásnál is, ami a vályog zsugorodásához vezet. Az építkezés során a nedves és egyben dolgozható vályog száradása során veszít a térfogatából, amely gyakran vezet kisebb-nagyobb repedésekhez. Ugyan már ezeknek a repedéseknek a csökkentésére is vannak megoldások, ám teljesen a mai napig nem szüntethetőek megküszöbölhetőek ki.

Mint a legtöbb technológiánál itt is fontos kihangsúlyozni, hogy a megfelelő szakértelem és kivitelezés hiányában hatalmas problémák jelentkezhetnek az építkezés befejeztével. Egyik ilyen például a szigetelés hiánya. Alapjáraton hiába kiváló a vályogtégla hőmegtartó képessége szigetelésre minden háznak szüksége van. A szigetelés nélküli vályogházakban azonban a sok nedvesség miatt sokkal könnyebben korhadásnak indulnak a burkolatok, a bútorok bepenészednek, ami károsítja a belső levegőt.

A modern kor véleménye a vályogházakról

A Zöldháznál több mint 20 éves építőipari rálátással és tapasztalattal rendelkezünk, ami többször is bebizonyította számunkra azt, hogy Magyarországon a téglával épült házaknak van igazán csak jövője. A vályogház hátrányai mellett ez a döntés gazdasági megfontolás is, ugyanis a téglaházak időtállóságuk mellett a legértékálóbb ingatlanok ma Magyarországon. Itt fontos megemlíteni azt is, hogy a téglaházak a mai napig hazánkban több előnnyel rendelkeznek, mint hátránnyal, köszönhetően az országra jellemző éghajlatnak és a technológiához kapcsolódó szaktudásnak és tapasztalatnak. Hiszen a vályogtégla mellett az égetett tégla is kiváló hőszigetelő és hőtároló képességgel rendelkezik, viszont a vályogház hátrányai nem vonatkoznak erre az építőanyagra. Egy kisebb kutakodás után a használt ingatlan piacon pedig azt is észrevehetjük, hogy a téglaház reális eladási ára között akár 30%-os különbséget is megfigyelhetünk más technológiákkal szemben. Fontos megemlíteni a biztosítást is, ami ugyancsak a vályogház hátrányai közé tartozik. Miután a bankok szinte alig hiteleznek 20 évnél idősebb könnyűszerkezetes házat, elképzelhetjük milyen véleménnyel lennének egy vályogházról, aminek jóval rosszabb a megítélése mint egy könnyűszerkezetes háznak. Ezt a megítélést tovább rontja, hogy a vályog nem, vagy csak igazán körülményes úton szabványosítható építőanyag. Az építőiparban eltöltött éveknek köszönhetően pedig pontosan látjuk milyen fontos szerepe van a szabványoknak. Ugyan sokan gondolják azt, hogy ezek a szabványok csak fejfájást okoznak, de ha igazán megvizsgáljuk a generálkivitelezéssel kapcsolatos előírásokat, sok esetben nem csak értékálló és időtállóvá válik betartásukkal otthonunk, de környezettudatos, vagyis energiatakarékos is. Ettől az évtől a lakóingatlan használatbavételi engedélyét pedig csak abban az esetben állítják ki, ha közel nulla energiaigényű családi ház kerül felépítésre és a felmerülő energiaellátás szükségletét 25%-ban megújuló forrásból fedezi az építmény. Ezzel szemben a vályog szabványosítása a mai napig nem valósult meg. Ami ugyan nem az alapanyag megbízhatatlansága miatt van, hanem az anyag tulajdonsága miatt.

vályogház hátrányai

Az alapanyag lelőhelyétől függően ugyanis különféle tulajdonságokkal rendelkezhet, aminek hatására mindig más lesz az összetétele, és ennek megfelelően mindegyik anyag más feldolgozást követel meg. Ez a fajta változatosság pedig megköveteli a kiváló anyagismeretet és a még kiválóbb szakismeretet. Amennyiben nem jól határozzuk meg a vályog tulajdonságát, a hozzáadott adalékanyaggal már nem a kívánt hatást érjük el, ami után dominó effektusként „omlik össze a vályogház”, vagyis jöhetnek elő a hibák.

Mire számíthatsz egy házépítés során a Zöldházzal?

Röviden: TÉGLAHÁZRA. Kicsit hosszabban kifejtve pedig, szakértelemre, tapasztalatra, szenvedélyre és megbízhatóságra.

Szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen már saját házam megépítésénél rájöttem, hogy nekem ez a szakma a szenvedélyem és egyben a jövőm is. A szenvedély pedig sikerrel társult, miután cégünk 2019-ben megszerezte a HVG és Céginformáció.hu által közösen létrehozott bronz minősítésű tanúsítványt, amellyel a Green Energy Home Kft., azaz a Zöldház felkerült a TOP 500 megbízható és hiteles vállalkozások közé.

Amennyiben a vályogház hátrányai mellett további információra lenne szükséged az építőiparral kapcsolatban keresd csapatunkat bizalommal.

Categories: Cikk