Minden amit Babaváró hitelről tudni kell

Akiknek még vannak ismeretlen részletek az újdonsült babaváró hitel kapcsán, azoknak szeretnénk egy bővebb tájékoztatást nyújtani a jelenlegi cikkünkben. Mielőtt részletesen kifejtenénk a feltételeket és megosztanánk a fontos információkat azelőtt egy vázlatszerű összegzést ismertetünk röviden, tömören.

Babaváró hitel röviden

– 2019. július 1-től egészen 2022. december 31-ig vehető igénybe;

– kizárólag házaspárok igényelhetik;

– a feleség életkora 18-40 év; 

– a maximális összeg 10.000.000.- forint lehet;

– szabad felhasználású kölcsön;

– 20 éves futamidővel is lehetséges (64-240 hónap között választható);

– a havi törlesztőrészlet maximum 50.000.- forint lehet;

– kamatmentes, hogyha az igényléstől számított 5 éven belül megszületik a gyermek; 

– legalább egy gyermek esetében THM1: 0,4%;

– nem teljesült gyermek esetében THM2: 6,2%;

– 3 év folyamatos TB jogviszony is alapfeltétel legalább az egyik félnek;

– a hitel fizetése felfüggesztésre, vagy akár elengedésre is kerülhet;

– állami kezességvállalás;

 

A maximum 10 millió forintos hitelt kizárólag csak házaspárok igényelhetik együttesen, de ezen belül is vannak még feltételek, amelyekről jó tudomást szerezni. Mindkét félnek betöltött 23. életév szükséges az igényléshez, de a feleség még nem éri el a 41 éves életkort. Fontos tudni azt a feltételt is, hogy legalább az egyik fél az első házasságában éljen és szintén legalább az egyik fél rendelkezzen 3 évnyi TB jogviszonnyal, vagy minimum 3 éves felsőoktatási tanulmányt folytasson vagy a múltban folytatott. Mindkét házastárs esetében kikötés, hogy magyarországi lakcímmel kell, hogy rendelkezzenek, továbbá köztartozásmentesek legyenek a NAV felé és büntetlen előéletű mindkét igénylő. Alapfeltétel az is, hogy egyik félnek sem lehet a KHR-ben nyilvántartott lejárt tartozása sem.

babaváró hitel

A Babaváró kölcsön egy szabad felhasználású hitel, amit bármire el lehet költeni, akár a már meglévő hitelünkbe is betörleszthető. Ha további lakáshitelt szeretnénk igényelni, akkor ez az összeg fedezheti az önerő 75%-át, amennyiben a lakáshitel kérelem benyújtása a Babaváró hitel folyosítását követő 90 napon belül történik. 

Ahogyan már fentebb is említettük ez a hitel úgy válik kamat mentessé, hogyha legalább egy gyermek megszületik az igénylést követő 5 éven belül. Továbbá, ha a terhesség 12. hetét betöltötte a feleség, akkor a hitel fizetése szüneteltetésre kerül egészen 3 évre és ekkortól lép érvénybe a kamatmentesség, amely a teljes futamidőre vonatkozik, kivétel a kamattámogatás megszűnésére okot adó tényező (pl. válás) esetében.  

A második gyermek esetén szintén 3 évre felfüggesztésre kerül a hitel törlesztése, valamint a tőketartozás 30%-át elengedi az állam, amelyet gyermekvállalási támogatásnak könyvel el. A következő pontok betartása szükséges ehhez: 

10.000.000. Ft-os kölcsön összeg felvétele esetén ha az első gyermek teljesül a folyósítást követő 1. év végén, akkor kerül 3 évre szüneteltetésre a törlesztés, a második gyermek pedig a folyósítást követő 6. év elején. Ebben az esetben a 30%-os elengedést körülbelül 2,7 millió forintot jelent.

babaváró támogatás

Amennyiben harmadik gyermek születik, azon esetben pedig a teljes hitel hátralévő összege elengedésre kerül. Itt fontos tudni, hogy fentebb említett feltételek betartása mellett, a harmadik gyermek legkésőbb a 8.év elején teljesül, akkor ez 6,3 millió forint tartozás elengedéséti, összesen 9 millió forintos tartozás eltörlését jelenti. 

Babaváró hitel – ha nem teljesül a gyermek

Ha valamilyen okból kifolyólag nem tud teljesülni a legalább egy gyermek megszületése az első 5 évben, abban az esetben viszont az 5 évre vonatkozó kamattámogatást egy öszegben vissza kell fizetni és a további fennálló tartozás kamatozóvá válik.  Ez egy 10 milliós kölcsön esetében 2,1 millió Ft-os kamat lesz, amit 120 napon belül kell visszafizetni és innentől a 7,73%-os kamatozás lép érvénybe. 

babaváró hitel ha nem teljesül a gyermek

Ezért fontos a hitel igénylését megelőzően már tudomást szerezni arról, hogy semmilyen akadállyal nem állunk-e szemben a gyermek természetes megfogantatását illetően, továbbá nem áll fenn olyan nyilvánvaló körülmény, amely lehetetlenné teszi a gyermek vállalását. A rendelet szerint gyermeknek számít;

– magzat a várandósság 12.hetétől

– közösen örökbe fogadott gyermek 

– a terhesség alatt 12. hetes kora után elhalálozó magzat

A Babaváró hitelt bankoknál lehet igényelni, amely a hitelkérelem benyújtását követő 10 napon belül elbírálásra kerül. A bankok esetében eltérőek lehetnek a belső szabályzatok, így minden egyes bank maga dönti el, hogy az adott fél megfelel-e az ottani feltételeknek is.

Az igénylés menetével jó tisztában lenni előre, nehogy a folyamat közben érjen meglepetés, hiszen senkinek nem kellemes félbe szakítani egy már gördülékenyen folytatott ügyintézési munkafolyamatot. Ha már alapos tájékozódást követően úgy ítéljük meg mi is és egy szakmabeli ember is, hogy a feltételek mindegyik pontjának megfelelő igénylők vagyunk,  akkor érdemes felkészülni az alábbi szükséges dokumentumokkal, hogy ne időközben kelljen sorbaállni a kötelező papírok miatt, azzal elhalasztva a hitelkérelem beadásának időpontját. 

Babaváró hitel – szükséges dokumentumok

A szükséges papírok között kell, hogy legyen a TB igazolás, melyet az illetékes járási hivatalban, vagy elektronikus úton az ügyfélkapun is beszerezhető. Az illetékes lakóhely szerinti megyeszékhelyen lévő egészségbiztosítási pénztárak tudják az igazolást kiadni, de ez több napot is igénybe vehet, ezért fontos az igénylést megelőzően beszerezni. 

babaváró hitel szükséges papírok

Ami szintén szükséges az ügyintézéshez azok az alapvető iratok, amik általában nálunk vannak, úgy mint az érvényes személyazonosító igazolvány vagy útlevél vagy kártya formátumú jogosítvány, továbbá lakcímkártya magyarországi állandó lakcímmel, illetve személyi azonosító számot tartalmazó igazolvány (lakcímkártya, vagy annak hiányában hatósági igazolvány). Az igénylés benyújtásához még adókártya is fontos, ami tartalmazza az adóazonosító jelet ás amit már fentebb említettünk az a 30 napnál nem régebbi Társadalombiztosítási jogviszonyról szóló igazolás.

Minden banknál elvárás, hogyha alkalmazottak vagyunk, akkor vigyünk magunkkal egy legfeljebb 30 napos munkáltatói igazolást, egy minimum 3 hónap folyamatos jogviszonyról vagy az utolsó 3 havi bankszámlakivonatot, amivel tudjuk igazolni a rendszeres jövedelmünket. Amennyiben az igényelni kívánt kölcsön összege meghaladja az 1 millió forintot és az igénylés meneténél nincs Önnél mobiltelefonja, akkor az esetben szükség lesz még az előző havi vezetékes vagy mobiltelefon számlájára is. 

Babaváró hitel – egyedi esetek

Amennyiben nyugdíjasként szeretné igénybe venni a kölcsönt akkor magával kell vinnie a nyugdíjas igazolványát vagy utazási igazolványt, illetve a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tárgyévi éves értesítését, vagy a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság által kiadott legfeljebb 30 napos igazolás másolatát, vagy az utolsó havi nyugdíjutalást tartalmazó bankszámlakivonatot.

Az egyéni vállalkozók illetve cégtulajdonosok esetében az iratok között kell, hogy legyen a vállalkozói  igazolvány vagy önkormányzati jegyző által kiállított igazolás, vagy a tevékenység folytatására kiadott engedély, és a  NAV által kiállított, az utolsó lezárt üzleti évről szóló jövedelemigazolás. 

Ha őstermelő vagy kistermelő illetve családi gazdálkodó akkor szükséges az őstermelői igazolvány és a NAV által kiállított, az utolsó lezárt üzleti évről szóló jövedelemigazolás. Amennyiben egyszemélyes ügyvédi vagy végrehajtói iroda tulajdonosa, akkor legyen a szükséges papírok között a kamarai tagságot igazoló dokumentum és a NAV által kiállított, az utolsó lezárt üzleti évről szóló jövedelemigazolás. 

Babaváró hitel – elbírálás

Az igénylés első menetében rögzítik az adatokat és ekkor kerül tovább elbírálásra a hitel, ennek a döntéshozatalnak 10 napon belül meg  kell történnie. Ha pozitív elbírálást kapunk és jogosultnak minősítenek a hitel igénybevételéhez, akkor egy megbeszélt időpontban be kell menni az adott bankba és az erre vonatkozó szerződést meg kell kötni. Ha ez megtörtént akkor az igényelt összeget a bankszámlára fogják utalni, azonban ez banktól függ, hogy mikor valósul meg.

A kölcsön törlesztő részlete minden hónapban levonásra kerül a bankszámláról, kivéve, ha a fentebb említett gyermekvállalások teljesülnek, ha ez megfelelő időben történt, akkor szünetel egy időre, vagy eltörlésre is kerülhet, aminek a feltételeit már ismertettük cikkünkben. 

Ha a tartozást szeretnénk részlegesen, vagy akár egészben visszafizetni, akkor erre a futamidő alatt végig díjmentesen van lehetőség, kivéve. ha a gyermek nem teljesült 5 éven belül, mert ugye az esetben, ahogyan már tájékoztatás nyújtottunk róla, a kamattámogatás megszűnik és egy összegben vissza kell fizetni. Minden más esetben ez gondtalanul megtehető. 

Babaváró hitel – gyermek születése, örökbefogadása utáni teendők

A kamattámogatás érvényesülhet a várandósság alatt, akkor be kell vinni a bankba a terhességi kiskönyvet lepecsételve az 1. és 7. oldalon, mert azon szerepel a szülés várható időpontja. Amennyiben a várandósság alatt vagy születéskor valamilyen nem várt esemény történik (vetélés vagy halva születés), azt hivatalos, egyéb egészségügyi adatot nem tartalmazó okirattal szükséges igazolni.

A gyermek születése után az anyakönyvi kivonatával, lakcímkártyájával és adóigazolványával szükséges igazolni. 

Örökbefogadás esetén is szükséges igazolni, hogy a kamattámogatás érvénybe léphessen, ez esetben az örökbefogadást engedélyező végleges határozattal, továbbá az örökbefogadott gyermek lakcímkártyájával és az adóigazolványával.

Babaváró hitel – végszó

A cikkben szereplő információk segíthetnek kicsit részletesebben átlátni, hogy miről is szól a babaváró kölcsön, illetve tájékoztat a feltételekről és arról, hogy pontosan kik vehetik igénybe. Ha sikerült megvizsgálni, hogy lehetőség van e az igénylést benyújtani, akkor célszerű felkeresni egy bankot, aki még alaposabban ismerteti a feltételeket és segít az ügyintézés lebonyolításában.

Categories: Cikk