Hangszigetelés kisokos – a csendes otthon titka
Ideális esetben az otthon a nyugalom szigetét jelenti egy család életében. Éppen emiatt muszáj néhány alapvető dologgal tisztában lennünk a belső válaszfal tárgykörével összefüggésben. Már itt le kell szögeznünk, hogy a jelenleg alkalmazott technológiai eljárások nem alkalmasak arra, hogy utólag valósítsák meg a tökéletes hangszigetelést. A laboratóriumi körülmények között elért tökéletes hangszigetelés egyébként sem érhető el, még a kellő előrelátással felépített falak között sem, de az élhető kompromisszum viszonylag minimális ráfordítással elérhető. Ennek ellenére általános tapasztalat az, hogy egy családi ház felépítése során gyakran háttérbe szorulnak az akusztikai ismeretek, még annak ellenére is, hogy egy ház élhetőségének egyik legfontosabb mércéje annak csendessége.
Miért fontos a jó hangszigetelés?
Nagyon sok pszichoszomatikus betegség, a depresszió és az agresszió is könnyen visszavezethető a folyamatos zajterhelésre. Ez különösen hangsúlyos azokban a családokban, ahol kisgyermeket nevelnek, hiszen a fejlődő szervezet sokkal inkább van kitéve a zaj ártalmas hatásainak, mint a felnőttek. Emiatt elmondhatjuk, hogy a zaj általánosságban befolyásolja mindannyiunk közérzetét és életminőségét. Bizonyos kutatások 65 dB feletti értéket minősítenek egészségkárosítónak, ezzel szemben más vizsgálatok alapján akár már a 30 dB is károsan befolyásolhatja az éjszakai pihenésünket. Jelentős zajforrásként tartjuk számon a gépjárműforgalmat, a vasúti-, és a légiközlekedést. Figyelembe véve, hogy a repülőterek környékén (ez forgalomtól függően akár a repülőtér középpontjától számott 30 km sugarú kört is jelenthet!) alkalmazott indulási és érkezési eljárások, ill. egyéb forgalom (kisgépek, alacsony magasságon haladó átrepülők) az érintett lakosság megkérdezése nélkül is változhat, így egy új építésű családi ház esetében különösen fontos a jó minőségű hangszigetelés alkalmazása.
A belső válaszfal a jó minőségű hangszigetelés titka
A generálkivitelezés szempontjából nézve a hangszigetelés kérdése a hangenergia elnyeléséről szól. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kellő szakértelem hiányában megtervezett és kivitelezett hangszigetelés nagyobb mértékben nyeli el a pénzünket, mint a zajt. A zaj forrása tekintetében megkülönböztethetünk külső és belső forrásból származó zajt. Előbbivel szemben – a legtöbb esetben – megfelelő védelmet biztosítanak a (1) a jó minőségű külső nyílászárók (ablakok, bejárati ajtók), (2) a 10-15 cm vastagságú homlokzati hőszigetelés és (3) a 20-30 cm vastagságú födémszigetelés. Az utóbbival szemben viszont csak a megfelelő belső válaszfal jelenthet megoldást. A belső válaszfal funkcióját tekintve nem csak az egyes helyiségeket választja el egymástól, hanem az azokban keletkezett zajt is abban a légtérben hivatott tartani. A jó hangszigetelés kialakításához több anyag együttes alkalmazására van szükség, a megfelelő rétegrendeket megtervezése és kivitelezése viszont nem lehetséges alapvető akusztikai ismeretek hiányában. Kecskemét és környéke generálkivitelezés szempontjából mindig érdekes régiója volt az országnak. Ez igaz amiatt is, mert az itt épülő családi házak építési technológiától függetlenül könnyűszerkezetes belső válaszfalakat kapnak. Ez időben és pénzben számolva is számottevő megtakarítást eredményezhet, de az így felépített fal csekély tömege miatt nem a legjobb hanggátló eszköz.
A hangszigetelő anyag nélkül ellátott gipszkarton falszerkezet felerősíti a zajt, éppen ezért cégünk csakis hanggátló szigeteléssel rendelkező gipszkarton falszerkezetet épít, ezért a generálkivitelezés során épülő családi házak belső válaszfalai is ekképpen készülnek. Ilyenkor a gipszkarton lapok között tekercselt ásványgyapot lemezek kapnak helyet, miközben a vázszerkezet alsó és felső élét hanghídmegszakító szivacscsíkkal látjuk el, így még a hagyományos gipszkarton fal is hasonló léghanggátlással rendelkezik mint mondjuk egy Porotherm 10 N+F tégla belső válaszfal. A duplán hangszigetelt fal, pedig sokkal jobb értékekkel bír mint az előbb említett téglafal.
Kisebb érték jobb | |||||
Fal típusa | Porotherm 10 N+F | Ytong pórusbeton 10 Pve | Ytong Silka mészhomok HML 100 | 10 cm vastag gipszkarton fal | Dupla hangszigeteléssel ellátott gipszkarton fal |
laboratóriumi léghanggátlási érték | 42 dB | 42 dB | 43 dB | 44 dB | 38 dB |
Tégla vagy gipszkarton belső válaszfal?
Az első fontos szempont építkezés során az időgazdálkodás. Innen nézve pedig a gipszkarton tökéletesnek tűnik, ugyanis használata meglehetősen időtakarékos megoldás, ezzel együtt pedig költséghatékony is, hiszen kisebb súlya miatt már a fuvarozása is kevesebb költséggel jár és az anyag ára is jóval olcsóbb. A hagyományos falak esetében, amennyiben szeretnénk vezetékeket és csöveket rejteni beléjük, nagyon sok plusz munkával jár, míg a gipszkartonnál ez könnyen kivitelezhető, illetve érdemes tudni azt is, hogy a hőszigetelést is maximálisan biztosítja és hő hatására egyáltalán nem reped meg az évek során sem. Esztétikai előnye is van, mégpedig az, hogy már eleve egyenes a felülete, így nem igényel igazítást, ami egy tégla falnál szintén bonyolultabb eljárás, hogy ugyanezt a tökéletességet elérjék vele. Egy-két szempontot még érdemes szemügyre venni, többek között azt is, hogy milyen célra építtetjük a válaszfalat, hiszen a teherbíró képessége valamivel kisebb, mint a téglának, továbbá nem vízálló. Mérlegeljünk a fentebb említett szempontok szerint és ezek alapján válasszuk ki a számunkra megfelelő opciót.
Tags: gipszkarton fal hangszigetelés hangszigetelés hangszigetelés Kecskemét Porotherm 10 N+F hangszigetelés téglafal hangszigetelés Ytong pórusbeton 10 Pve hangszigetelés Ytong Silka mészhomok HML 100 hangszigetelés
Categories: Cikk