Csúcson a lakásépítések száma
Az elmúlt évtizedben mért lakásépítések száma a 2019-es tavalyi évben volt a legmagasabb, mondhatni rekordot döntött. Ez persze nagy mértékben az állami támogatásoknak és az alacsony építési áfának volt köszönhető, ami igencsak kedvezett a befektetési célra szánt lakások megalkotásának is. Az idei évben is sokan keresnek új építésű lakásokat, ennek ellenére azonban a kifejezetten eladási célra szánt lakások értékesítése az idei évben előreláthatólag csökkeni fog az eddigi tapasztalatok szerint.
A szakértők számításai szerint ebből adódóan idén a családi házak építése lesz túlsúlyban a lakásokhoz képest, ugyanis az erre vonatkozó építési engedélyek száma növekedést, míg a lakásépítések csökkenő tendenciát mutat. Ez érthető, hiszen a CSOK-nak köszönhetően a saját célra szánt családi házak iránt nőtt leginkább az érdeklődés, így aki jogosult a támogatás igénybevételére, annak nem érdemes kihagyni ezt a lehetőséget.
Categories: Hír