Falusi CSOK település lista 2021
Házépítésen vagy felújításon töröd a fejed? Akkor ne hagyd ki cikkünket, amelyben részletezzük a Magyar Falu Program adta lehetőségeket és ismertetjük a Falusi CSOK település lista 2021 –as útmutatóját, melynek segítségével megtudhatod, melyik hátrányosabb helyzetű, legfeljebb 5000 fős lélekszámú településen, valamint tanyán és birtokközponton igényelhető a kormány támogatása. A falusi CSOK település lista 2021 –es verziója több mint 2600 települést foglal magába, melyeknél használt lakás vagy ház vásárlására és korszerűsítésére vagy bővítésére, illetve a már meglévő ingatlan korszerűsítésére, kibővítésére használható fel 2019. július 1. és 2022. június 30. között a maximum igényelhető 10 millió forint támogatás.
Ahogyan azt a CSOK-nál már megismerhettük az igényelhető támogatás nagysága a meglévő vagy tervezett gyermekek számától függ. Pontosabban amennyiben már van egy gyermek a családban, vagy a szülők egy gyermeket vállalnak, 600 ezer forint, két gyermek esetén 2 600 000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni.
Milyen kritériumok vonatkoznak a falusi CSOK-ra?
Ahogyan azt fentebb is írtuk a falusi CSOK település lista 2021 –es verziója több mint 2600 települést foglal magába, melyek alatt olyan hátrányosabb helyzetű településeket értünk, ahol az régebbi ingatlanok ára igen kevés esetben éri el a 10 millió forintot. Pontosan ezért a támogatási összegek maximum fele igényelhető csak használt ingatlan vásárlására, míg a fennmaradó rész korszerűsítésre vagy felújításra költhető. Így három vagy több gyermekes családok esetében a maximum igényelhető 10 millió forintot, vásárlás mellett felújításra is fel lehet használni. Példával élve ez egy kevesebb mint 5 millió forintos háznál, a maradék összeget teljes mértékben a használt ingatlan felújítására használhatjuk fel. Azonban ha az eladásra kínált ingatlan összege meghaladja az 5 millió forintot, akkor is csak 5 millió forintig lehet a falusi CSOK-ot felhasználni az ingatlan vásárlásra.
Korszerűsítésénél ugyancsak a gyermekek számától függően maximum igényelhető összeg fele fordítható csak a munkálatokra. Ez egy gyermek esetében 300 ezer forint, két gyermek esetében 1 300 000 forint és három vagy több gyermek esetében pedig 5 millió forintot jelent.
A kormány egyik legnépszerűbb kezdeményezését már több mint 16 ezer család vette igénybe, melynek összértéke meghaladja a 80 milliárd forintot. Ez a siker nem csak a családok szempontjából fontos hanem a hátrányos helyzetű települések szempontjából is, hiszen Magyarország mindig is híres volt a falvairól és a falusi élet hagyományairól. Azonban az utóbbi években rengetegen költöztek a fővárosba, aminek köszönhetően nem csak a falusi hagyományok merültek feledésbe, de igencsak megdrágította mind a fővárosi ingatlanok, mind az albérletek árát. A települések és falvak újraélesztésével remélhetőleg kicsit javul a nyomás a fővároson, és a családok mellett, munkalehetőségek is létrejönnek majd a településeken. További jó hír, hogy a falusi CSOK település lista 2021 –es verziójához most újabb, csaknem 200 település csatlakozott, ezzel bővítve a már eddig is igen csak hosszú listát.
Kik számára elérhető a falusi CSOK?
Amennyiben ismerjük a családi otthonteremtési kedvezmény feltételeit, könnyű dolgunk van, hiszen a falusi CSOK során ugyanazokat a személyi feltételeket kell teljesíteni. Az alábbi pontokban összeszedtük a CSOK igénylésének feltételeit, amelyet a falusi CSOK esetében akkor vehetünk igénybe, amennyiben a település ahol házat szeretnénk vásárolni, vagy felújítani, rajta van a falusi CSOK település lista 2021 –es verzióján:
– Főként magyar állampolgárok igényelhetik, nem magyar állampolgárok esetében csak akkor igényelhetik, ha az EU egyik tagállamának polgára és magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkezik.
– Az igénylőnek rendelkezniük kell állandó magyarországi bejelentett lakcímmel.
– Az igénylő lehet egyedülálló is, ami egy igazán pozitív újítás az előző évek szigorú feltételeihez képest.
– Az igénylő nem rendelkezhet köztartozással.
– 0,5 – 2 év folyamatos TB jogviszonyt kell igazolni az igényelt CSOK összegétől függően (a TB jogviszony hosszának megállapítása során figyelembe vehető a külföldön szerzett társadalombiztosítási jogviszony, ha az igénylő magyar állampolgár).
– Előre vállalt gyermek esetében csak olyan házaspárok igényelhetik a támogatást, ahol az egyik fél 40 évnél fiatalabb.
– Előre legfeljebb 3 gyermeket lehet vállalni, aminek teljesítésére 4 – 10 év áll rendelkezésre, a vállalt gyermekek számától függően;
– Már a gyámság alatt álló gyermek után is igénybe vehető a CSOK.
– A támogatással megvásárolt ingatlanban házastársak és élettársak esetében mindkét félnek tulajdont kell szereznie.
A már vállalt gyermekek esetében:
– A CSOK-ot igénybevevő családok esetében az érintett gyermekek az igényléskor nem tölthetik be a 25. életévüket.
– Amennyiben egy gyermek a három közül betöltötte a 25.életévét, akkor a szülők a másik két gyerek után még mindig igényelhetik 2,6 millió Ft támogatást.
– Egyik legfontosabb feltétel, hogy a gyermeknek vagy gyermekeknek az igénylő szülőkkel egy háztartásban kell élniük, és nem rendelkezhetnek önálló megélhetéshez elegendő jövedelemmel, azaz csak eltartott gyermek után igényelhető a CSOK.
A falusi CSOK település lista 2021 –es bővített verziója, amelyben a kormány az ötezer lakos alatti települések több mint 93 százalékánál elérhetővé tette a támogatást. Az alábbi településeken lehet igénybe venni a falusi CSOK-ot, kezdve a minket leginkább érintő megyével
Falusi CSOK település lista 2021 – Dél-Alföld
Bács-Kiskun megye
Ágasegyháza, Akasztó, Apostag, Bácsbokod, Bácsborsód, Bácsszentgyörgy, Bácsszőlős, Balotaszállás, Bátmonostor, Bátya, Bócsa, Borota, Bugac, Bugacpusztaháza, Császártöltés, Csátalja, Csávoly, Csengőd, Csikéria, Csólyospálos, Dávod, Drágszél, Dunaegyháza, Dunafalva, Dunapataj, Dunaszentbenedek, Dunatetétlen, Dunavecse, Dusnok, Érsekcsanád, Érsekhalma, Fajsz, Felsőlajos, Felsőszentiván, Fokt, Fülöpháza, Fülöpjakab, Fülöpszállás, Gara, Gátér, Géderlak, Hajós, HarkakötönyHarta, Hercegszántó, Homokmégy, Imrehegy, Jakabszállás, Jászszentlászló, Kaskantyú, Katymár, Kelebia, Kéleshalom, Kisszállás, Kömpöc, Kunadacs, Kunbaja, Kunbaracs, Kunfehértó, Kunpeszér, Kunszállás, Ladánybene, Madaras, Mátételke, Mélykút, Miske, Móricgát, Nagybaracska, Nemesnádudvar, Nyárlőrinc, Ordas, Orgovány, Öregcsertő, Páhi, Pálmonostora, Petőfiszállás, Pirtó, Rém, Soltszentimre, Sükösd, Szakmár, Szalkszentmárton, Szank, Szentkirály, Szeremle, Tabdi, Tass, Tataháza, Tázlár, Tiszaalpár, Tiszaug, Tompa, Újsolt, Újtelek, Uszód, Városföld, Vaskút, Zsana
Csongrád-Csanád megye
Ambrózfalva, Apátfalva, Árpádhalom, Ásotthalom, Baks, Balástya, Csanádalberti, Csanádpalota, Csanytelek, Csengele, Derekegyház, Dóc, Eperjes, Fábiánsebestyén, Felgyő, Ferencszállás, Forráskút, Földeák, Királyhegyes, Kiszombor, Klárafalva, Kövegy, Kübekháza, Magyarcsanád, Maroslele, Mártély, Nagyér, Nagylak, Nagymágocs, Nagytőke, Óföldeák, Ópusztaszer, Öttömös, Pitvaros, Pusztamérges, Pusztaszer, Röszke, Ruzsa, Szegvár, Székkutas, Tiszasziget, Tömörkény, Üllés, Zákányszék, Zsombó
Békés megye
Almáskamarás, Békéssámson, Békésszentandrás, Bélmegyer, Biharugra, Bucsa, Csabacsűd, Csabaszabadi, Csanádapáca, Csárdaszállás, Csorvás, Doboz, Dombegyház, Dombiratos, Ecsegfalva, Elek, Gádoros, Gerendás, Geszt, Hunya, Kamut, Kardos, Kardoskút, Kaszaper, Kertészsziget, Kétegyháza, Kétsoprony, Kevermes, Kisdombegyház, Kondoros, Körösladány, Körösnagyharsány, Köröstarcsa, Körösújfalu, Kötegyán, Kunágota, Lőkösháza, Magyarbánhegyes, Magyardombegyház, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Méhkerék, Mezőgyán, Murony, Nagybánhegyes, Nagykamarás, Nagyszénás, Okány, Örménykút, Pusztaföldvár, Pusztaottlaka, Sarkadkeresztúr, Szabadkígyós, Tarhos, Telekgerendás, Újkígyós, Újszalonta, Végegyháza, Zsadány
Falusi CSOK település lista 2021 – Dél-Dunántúl
Baranya megye
Abaliget, Adorjás, Ág, Almamellék, Almáskeresztúr, Alsómocsolád, Apátvarasd, Aranyosgadány, Áta, Babarc, Babarcszőlős, Bakóca, Bakonya, Baksa, Bánfa, Bár, Baranyahídvég, Baranyajenő, Baranyaszentgyörgy, Basal, Belvárdgyula, Beremend, Berkesd, Besence, Bezedek, Bicsérd, Bikal, Birján, Bisse, Boda, Bodolyabér, Bogádmindszent, Bogdása, Boldogasszonyfa, Borjád, Bosta, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Cún, Csányoszró, Csarnóta, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Diósviszló, Drávacsehi, Drávacsepely, Drávafok, Drávaiványi, Drávakeresztúr, Drávapalkonya, Drávapiski, Drávaszabolcs, Drávaszerdahely, Drávasztára, Dunaszekcső, Egerág, Egyházasharaszti, Egyházaskozár, Ellend, Endrőc, Erdősmárok, Erdősmecske, Erzsébet, Fazekasboda, Feked, Felsőegerszeg, Felsőszentmárton, Garé, Gerde, Gerényes, Geresdlak, Gilvánfa, Gordisa, Gödre, Görcsöny, Görcsönydoboka, Gyód, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hásságy, Hegyhátmaróc, Hegyszentmárton, Helesfa, Hetvehely, Hidas, Himesháza, Hirics, Hobol, Homorúd, Horváthertelend, Hosszúhetény, Husztót, Ibafa, Illocska, Ipacsfa, Ivánbattyán, Ivándárda, Kacsóta, Kákics, Kárász, Kásád, Katádfa, Kátoly, Kékesd, Kémes, Kemse, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisasszonyfa, Kisbeszterce, Kisbudmér, Kisdér, Kisdobsza, Kishajmás, Kisharsány, Kisherend, Kisjakabfalva, Kiskassa, Kislippó, Kisnyárád, Kistamási, Kistapolca, Kistótfalu, Kisvaszar, Kisszentmárton, Kórós, Kovácshida, Kovácsszénája, Köblény, Kökény, Kölked, Kővágószőlős, Kővágótöttös, Lánycsók, Lapáncsa, Liget, Lippó, Liptód, Lothárd, Lovászhetény, Lúzsok, Mágocs, Magyarbóly, Magyaregregy, Magyarhertelend, Magyarlukafa, Magyarmecske, Magyarsarlós, Magyarszék, Magyartelek, Majs, Mánfa, Maráza, Márfa, Máriakéménd, Markóc, Marócsa, Márok, Martonfa, Matty, Máza, Mecseknádasd, Mecsekpölöske, Mekényes, Merenye, Meződ, Mindszentgodisa, Molvány, Monyoród, Mozsgó, Nagybudmér, Nagycsány, Nagydobsza, Nagyhajmás, Nagyharsány, Nagynyárád, Nagypall, Nagypeterd, Nagytótfalu, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Óbánya, Ócsárd, Ófalu, Okorág, Okorvölgy, Olasz, Old, Oroszló, Ózdfalu, Palé, Palkonya, Palotabozsok, Páprád, Patapoklosi, Pécsbagota, Pécsdevecser, Pécsvárad, Pereked, Peterd, Pettend, Piskó, Pócsa, Rádfalva, Regenye, Romonya, Rózsafa, Sámod, Sárok, Sásd, Sátorhely, Sellye, Siklósbodony, Siklósnagyfalu, Somberek, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sósvertike, Sumony, Szabadszentkirály, Szágy, Szajk, Szalánta, Szalatnak, Szaporca, Szárász, Szászvár, Szava, Szebény, Szederkény, Székelyszabar, Szellő, Szemely, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szilágy, Szilvás, Szőke, Szőkéd, Szörény, Szulimán, Szűr, Tarrós, Tékes, Teklafalu, Tengeri, Tésenfa, Téseny, Tófű, Tormás, Tótszentgyörgy, Töttös, Túrony, Udvar, Újpetre, Vajszló, Várad, Varga, Vásárosbéc, Vásárosdombó, Vázsnok, Vejti, Vékény, Velény, Véménd, Versend, Villány, Villánykövesd, Vokány, Zádor, Zaláta, Zengővárkony, Zók
Somogy megye
Ádánd, Alsóbogát, Andocs, Babócsa, Bábonymegyer, Bakháza, Balatonberény, Balatonendréd, Balatonfenyves, Balatonkeresztúr, Balatonőszöd, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonszentgyörgy, Balatonújlak, Balatonvilágos, Bálványos, Bárdudvarnok, Baté, Bedegkér, Bélavár, Beleg, Berzence, Bodrog, Bolhás, Bolhó, Bonnya, Böhönye, Bőszénfa, Buzsák, Büssü, Csákány, Cserénfa, Csokonyavisonta, Csoma, Csombárd, Csököly, Csömend, Csurgó, Csurgónagymarton, Darány, Drávagárdony, Drávatamási, Ecseny, Edde, Felsőmocsolád, Fiad, Fonó, Fonyód, Főnyed, Gadács, Gadány, Gálosfa, Gamás, Gige, Gölle, Görgeteg, Gyékényes, Gyugy, Hács, Hajmás, Háromfa, Hedrehely, Hencse, Heresznye, Hetes, Hollád, Homokszentgyörgy, Hosszúvíz, Igal, Iharos, Iharosberény, Inke, Istvándi, Jákó, Juta, Kadarkút, Kálmáncsa, Kánya, Kapoly, Kaposfő, Kaposgyarmat, Kaposhomok, Kaposkeresztúr, Kaposmérő, Kaposújlak, Kaposszerdahely, Kára, Karád, Kastélyosdombó, Kaszó, Kazsok, Kelevíz, Kercseliget, Kereki, Kéthely, Kisasszond, Kisbajom, Kisbárapáti, Kisberény, Kisgyalán, Kiskorpád, Komlósd, Kőkút, Kőröshegy, Kötcse, Kutas, Lábod, Lad, Lakócsa, Látrány, Lengyeltóti, Libickozma, Lulla, Magyaratád, Magyaregres, Mernye, Mesztegnyő, Mezőcsokonya, Mike, Miklósi, Mosdós, Nágocs, Nagybajom, Nagyberény, Nagyberki, Nagycsepely, Nagykorpád, Nagyszakácsi, Nemesdéd, Nemeskisfalud, Nemesvid, Nikla, Nyim, Orci, Ordacsehi, Osztopán, Öreglak, Őrtilos, Ötvöskónyi, Pálmajor, Pamuk, Patalom, Patca, Patosfa, Péterhida, Pogányszentpéter, Polány, Porrog, Porrogszentkirály, Porrogszentpál, Potony, Pusztakovácsi, Pusztaszemes, Ráksi, Rinyabesenyő, Rinyakovácsi, Rinyaszentkirály, Rinyaújlak, Rinyaújnép, Ságvár, Sántos, Sávoly, Segesd, Sérsekszőlős, Simonfa, Siójut, Som, Somodor, Somogyacsa, Somogyaracs, Somogyaszaló, Somogybabod, Somogybükkösd, Somogycsicsó, Somogydöröcske, Somogyegres, Somogyfajsz, Somogygeszti, Somogyjád, Somogymeggyes, Somogysámson, Somogysárd, Somogysimonyi, Somogyszentpál, Somogyszil, Somogyszob, Somogytúr, Somogyudvarhely, Somogyvámos, Somogyvár, Somogyzsitfa, Szabadi, Szabás, Szegerdő, Szenna, Szenta, Szentbalázs, Szentborbás, Szentgáloskér, Szenyér, Szilvásszentmárton, Szólád, Szorosad, Szőkedencs, Szőlősgyörök, Szulok, Tab, Tapsony, Tarany, Táska, Taszár, Teleki, Tengőd, Tikos, Torvaj, Tótújfalu, Törökkoppány, Újvárfalva, Varászló, Várda, Vése, Visnye, Visz, Vízvár, Vörs, Zákány, Zákányfalu, Zala, Zics, Zimány, Zselickisfalud, Zselickislak, Zselicszentpál
Tolna megye
Alsónána, Alsónyék, Aparhant, Attala, Báta, Bátaapáti, Belecska, Bikács, Bogyiszló, Bonyhádvarasd, Bölcske, Cikó, Csibrák, Csikóstőttős, Dalmand, Decs, Diósberény, Döbrököz, Dunaszentgyörgy, Dúzs, Értény, Fácánkert, Fadd, Felsőnána, Felsőnyék, Fürged, Gerjen, Grábóc, Gyönk, Györe, Györköny, Gyulaj, Harc, Hőgyész, Iregszemcse, Izmény, Jágónak, Kajdacs, Kakasd, Kalaznó, Kapospula, Keszőhidegkút, Kéty, Kisdorog, Kismányok, Kistormás, Kisvejke, Kisszékely, Kocsola, Koppányszántó, Kölesd, Kurd, Lápafő, Lengyel, Madocsa, Magyarkeszi, Medina, Miszla, Mórágy, Mőcsény, Mucsfa, Mucsi, Murga, Nagydorog, Nagykónyi, Nagymányok, Nagyszékely, Nagyszokoly, Nagyvejke, Nak, Németkér, Ozora, Őcsény, Pálfa, Pári, Pincehely, Pörböly, Pusztahencse, Regöly, Sárpilis, Sárszentlőrinc, Simontornya, Sióagárd, Szakadát, Szakály, Szakcs, Szálka, Szárazd, Szedres, Tengelic, Tevel, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Váralja, Várdomb, Várong, Varsád, Závod, Zomba
Falusi CSOK település lista 2021 – Nyugat-Dunántúl
Zala megye
Alibánfa, Almásháza, Alsónemesapáti, Alsórajk, Alsószenterzsébet, Babosdöbréte, Baglad, Bagod, Bak, Baktüttös, Balatonmagyaród, Bánokszentgyörgy, Barlahida, Batyk, Bázakerettye, Becsehely, Becsvölgye, Belezna, Belsősárd, Bezeréd, Bocska, Bókaháza, Boncodfölde, Borsfa, Böde, Bödeháza, Börzönce, Búcsúszentlászló, Bucsuta, Csapi, Csatár, Csertalakos, Csesztreg, Csonkahegyhát, Csöde, Csömödér, Csörnyeföld, Dióskál, Dobri, Dobronhegy, Döbröce, Dötk, Egeraracsa, Egervár, Eszteregnye, Esztergályhorváti, Felsőpáhok, Felsőrajk, Felsőszenterzsébet, Fityeház, Fűzvölgy, Gáborjánháza, Galambok, Garabonc, Gellénháza, Gelse, Gelsesziget, Gétye, Gombosszeg, Gosztola, Gősfa, Gutorfölde, Gyűrűs, Hagyárosbörönd, Hahót, Hernyék, Homokkomárom, Hosszúvölgy, Hottó, Iborfia, Iklódbördőce, Kacorlak, Kallósd, Kálócfa, Kányavár, Karmacs, Kávás, Kemendollár, Keménfa, Kerecseny, Kerkabarabás, Kerkafalva, Kerkakutas, Kerkaszentkirály, Kerkateskánd, Kilimán, Kisbucsa, Kiscsehi, Kisgörbő, Kiskutas, Kispáli, Kisrécse, Kistolmács, Kisvásárhely, Kissziget, Kozmadombja, Kustánszeg, Külsősárd, Lakhegy, Lasztonya, Lendvadedes, Lendvajakabfa, Letenye, Lickóvadamos, Ligetfalva, Lispeszentadorján, Liszó, Lovászi, Magyarföld, Magyarszentmiklós, Magyarszerdahely, Maróc, Márokföld, Miháld, Mihályfa, Mikekarácsonyfa, Milejszeg, Misefa, Molnári, Murakeresztúr, Murarátka, Muraszemenye, Nagybakónak, Nagygörbő, Nagykapornak, Nagykutas, Nagylengyel, Nagypáli, Nagyrada, Nagyrécse, Nemesapáti, Nemeshetés, Nemesnép, Nemespátró, Nemesrádó, Nemessándorháza, Nemesszentandrás, Németfalu, Nova, Óhíd, Oltárc, Orbányosfa, Ormándlak, Orosztony, Ortaháza, Ozmánbük, Pacsa, Padár, Páka, Pakod, Pálfiszeg, Pat, Pethőhenye, Petrikeresztúr, Petrivente, Pókaszepetk, Pórszombat, Pölöske, Pölöskefő, Pördefölde, Pötréte, Pusztaapáti, Pusztaederics, Pusztamagyaród, Pusztaszentlászló, Ramocsa, Rédics, Resznek, Rigyác, Salomvár, Sand, Sárhida, Sármellék, Semjénháza, Sénye, Sormás, Söjtör, Surd, Sümegcsehi, Szalapa, Szécsisziget, Szentgyörgyvár, Szentgyörgyvölgy, Szentkozmadombja, Szentliszló, Szentmargitfalva, Szentpéterfölde, Szentpéterúr, Szepetnek, Szijártóháza, Szilvágy, Tekenye, Tilaj, Tófej, Tormafölde, Tornyiszentmiklós, Tótszentmárton, Tótszerdahely, Türje, Újudvar, Valkonya, Vállus, Várfölde, Várvölgy, Vasboldogasszony, Vaspör, Vindornyafok, Vindornyalak, Vindornyaszőlős, Vöckönd, Zajk, Zalaapáti, Zalabaksa, Zalabér, Zalaboldogfa, Zalacsány, Zalacséb, Zalaháshágy, Zalaigrice, Zalaistvánd, Zalakomár, Zalaköveskút, Zalalövő, Zalamerenye, Zalasárszeg, Zalaszabar, Zalaszántó, Zalaszentbalázs, Zalaszentgyörgy, Zalaszentiván, Zalaszentjakab, Zalaszentlászló, Zalaszentlőrinc, Zalaszentmárton, Zalaszentmihály, Zalaszombatfa, Zalatárnok, Zalaújlak, Zalavár, Zalavég, Zebecke
Vas megye
Acsád, Alsószölnök, Alsóújlak, Andrásfa, Apátistvánfalva, Bajánsenye, Balogunyom, Bejcgyertyános, Bérbaltavár, Boba, Borgáta, Bozzai, Bozsok, Bő, Bögöt, Bögöte, Bucsu, Cák, Chernelházadamonya, Csákánydoroszló, Csánig, Csehi, Csehimindszent, Csempeszkopács, Csénye, Csepreg, Csipkerek, Csönge, Csörötnek, Daraboshegy, Dozmat, Döbörhegy, Döröske, Duka, Egervölgy, Egyházashetye, Egyházashollós, Egyházasrádóc, Felsőcsatár, Felsőjánosfa, Felsőmarác, Felsőszölnök, Gasztony, Gérce, Gersekarát, Gór, Gyanógeregye, Gyöngyösfalu, Győrvár, Halastó, Halogy, Harasztifalu, Hegyfalu, Hegyháthodász, Hegyhátsál, Hegyhátszentjakab, Hegyhátszentmárton, Hegyhátszentpéter, Horvátlövő, Horvátzsidány, Hosszúpereszteg, Ikervár, Iklanberény, Ispánk, Ivánc, Jákfa, Jánosháza, Káld, Kám, Karakó, Katafa, Keléd, Kemeneskápolna, Kemenesmagasi, Kemenesmihályfa, Kemenespálfa, Kemenessömjén, Kemenesszentmárton, Kemestaródfa, Kenéz, Kenyeri, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Kétvölgy, Kisrákos, Kissomlyó, Kisunyom, Kiszsidány, Kondorfa, Köcsk, Kőszegdoroszló, Kőszegpaty, Kőszegszerdahely, Lócs, Magyarlak, Magyarnádalja, Magyarszecsőd, Magyarszombatfa, Megyehíd, Meggyeskovácsi, Mersevát, Mesterháza, Mesteri, Meszlen, Mikosszéplak, Molnaszecsőd, Nádasd, Nagygeresd, Nagykölked, Nagymizdó, Nagyrákos, Nagysimonyi, Nagytilaj, Narda, Nemesbőd, Nemescsó, Nemeskeresztúr, Nemeskocs, Nemeskolta, Nemesládony, Nemesmedves, Nemesrempehollós, Nick, Nyőgér, Olaszfa, Ólmod, Orfalu, Ostffyasszonyfa, Oszkó, Ölbő, Őrimagyarósd, Őriszentpéter, Pácsony, Pankasz, Pápoc, Pecöl, Perenye, Peresznye, Petőmihályfa, Pinkamindszent, Pornóapáti, Porpác, Pósfa, Pusztacsó, Püspökmolnári, Rábagyarmat, Rábahídvég, Rábapaty, Rábatöttös, Rádóckölked, Rátót, Répcelak, Répceszentgyörgy, Rönök, Rum, Sajtoskál, Salköveskút, Sárfimizdó, Simaság, Sitke, Sorkifalud, Sorkikápolna, Sorokpolány, Sótony, Söpte, Szaknyér, Szakonyfalu, Szalafő, Szarvaskend, Szatta, Szeleste, Szemenye, Szentpéterfa, Szergény, Szőce, Tanakajd, Telekes, Tokorcs, Tompaládony, Tormásliget, Tömörd, Uraiújfalu, Vámoscsalád, Vasalja, Vásárosmiske, Vasasszonyfa, Vasegerszeg, Vashosszúfalu, Vaskeresztes, Vassurány, Vasvár, Vasszécseny, Vasszentmihály, Vasszilvágy, Vát, Velem, Velemér, Vép, Viszák, Vönöck, Zsédeny, Zsennye
Győr-Moson-Sopron megye
Acsalag, Agyagosszergény, Árpás, Ásványráró, Babót, Bágyogszovát, Bakonygyirót, Bakonypéterd, Bakonyszentlászló, Barbacs, Beled, Bezenye, Bezi, Bodonhely, Bogyoszló, Bőny, Bősárkány, Cakóháza, Cirák, Csáfordjánosfa, Csapod, Csér, Csikvánd, Darnózseli, Dénesfa, Dunaremete, Dunaszentpál, Ebergőc, Edve, Egyed, Egyházasfalu, Enese, Farád, Fehértó, Felpéc, Fenyőfő, Fertőboz, Fertőd, Fertőendréd, Fertőszentmiklós, Gönyű, Gyalóka, Gyarmat, Gyóró, Gyömöre, Győrasszonyfa, Győrság, Győrsövényház, Hegyeshalom, Hidegség, Himod, Hövej, Iván, Jobaháza, Kajárpéc, Károlyháza, Kimle, Kisbabot, Kisbodak, Kisfalud, Kóny, Lázi, Lipót, Lövő, Maglóca, Magyarkeresztúr, Markotabödöge, Mecsér, Mérges, Mezőörs, Mihályi, Mórichida, Mosonszentmiklós, Mosonudvar, Nagyszentjános, Nemeskér, Nyalka, Osli, Páli, Pannonhalma, Pásztori, Petőháza, Pinnye, Potyond, Pusztacsalád, Püski, Rábacsanak, Rábacsécsény, Rábakecöl, Rábapordány, Rábasebes, Rábaszentandrás, Rábaszentmihály, Rábaszentmiklós, Rábatamási, Rábcakapi, Ravazd, Répceszemere, Répcevis, Rétalap, Románd, Röjtökmuzsaj, Sarród, Sikátor, Sobor, Sopronhorpács, Sopronnémeti, Szakony, Szany, Szárföld, Szerecseny, Szil, Szilsárkány, Táp, Tápszentmiklós, Tarjánpuszta, Tárnokréti, Tét, Újkér, Újrónafő, Und, Vadosfa, Vág, Várbalog, Vásárosfalu, Vének, Veszkény, Veszprémvarsány, Vitnyéd, Völcsej, Zsebeháza, Zsira
Falusi CSOK település lista 2021 – Közép-Dunántúl
Veszprém megye
Ábrahámhegy, Adásztevel, Adorjánháza, Apácatorna, Aszófő, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Bakonybél, Bakonyjákó, Bakonykoppány, Bakonynána, Bakonyoszlop, Bakonypölöske, Bakonyság, Bakonyszentiván, Bakonyszentkirály, Bakonyszücs, Bakonytamási, Balatonakali, Balatonakarattya, Balatoncsicsó, Balatonederics, Balatonfőkajár, Balatonhenye, Balatonkenese, Balatonrendes, Balatonszepezd, Balatonudvari, Bánd, Barnag, Bazsi, Béb, Békás, Bodorfa, Borszörcsök, Borzavár, Csabrendek, Csajág, Csehbánya, Csesznek, Csetény, Csót, Csögle, Dabronc, Dabrony, Dáka, Devecser, Doba, Döbrönte, Dörgicse, Dudar, Egeralja, Egyházaskesző, Eplény, Farkasgyepű, Ganna, Gecse, Gic, Gógánfa, Gyepükaján, Gyulakeszi, Hajmáskér, Halimba, Hárskút, Hegyesd, Hegymagas, Herend, Hetyefő, Hidegkút, Homokbödöge, Hosztót, Iszkáz, Jásd, Kamond, Kapolcs, Káptalanfa, Káptalantóti, Karakószörcsök, Kékkút, Kemeneshőgyész, Kemenesszentpéter, Kerta, Királyszentistván, Kisapáti, Kisberzseny, Kiscsősz, Kislőd, Kispirit, Kisszőlős, Kolontár, Kővágóörs, Köveskál, Kup, Külsővat, Küngös, Lesencefalu, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Lókút, Lovas, Lovászpatona, Magyargencs, Magyarpolány, Malomsok, Marcalgergelyi, Marcaltő, Megyer, Mencshely, Mezőlak, Mihályháza, Mindszentkálla, Monostorapáti, Monoszló,, Nagyacsád, Nagyalásony, Nagydém, Nagyesztergár, Nagygyimót, Nagypirit, Nagytevel, Nagyvázsony, Nemesgörzsöny, Nemesgulács, Nemeshany, Nemesvita, Nemesszalók, Németbánya, Nóráp, Noszlop, Nyárád, Nyirád, Óbudavár, Olaszfalu, Oroszi, Öcs, Örvényes, Ősi, Öskü, Paloznak, Pápadereske, Pápakovácsi, Pápasalamon, Pápateszér, Papkeszi, Pécsely, Pénzesgyőr, Pétfürdő, Porva, Pula, Pusztamiske, Raposka, Révfülöp, Rigács, Salföld, Sáska, Sóly, Somlójenő, Somlószőlős, Somlóvásárhely, Somlóvecse, Sümegprága, Szápár, Szentantalfa, Szentbékkálla, Szentgál, Szentimrefalva, Szentjakabfa, Szentkirályszabadja, Szigliget, Szőc, Tagyon, Takácsi, Taliándörögd, Tés, Tihany, Tüskevár, Ugod, Ukk, Úrkút, Uzsa, Vanyola, Várkesző, Városlőd, Vaszar, Vászoly, Veszprémfajsz, Veszprémgalsa, Vid, Vigántpetend, Vilonya, Vinár, Vöröstó, Zalaerdőd, Zalagyömörő, Zalameggyes, Zalaszegvár, Zánka
Fejér megye
Aba, Adony, Alap, Alcsútdoboz, Alsószentiván, Bakonycsernye, Bakonykúti, Balinka, Baracs, Beloiannisz, Besnyő, Bodajk, Bodmér, Cece, Csákberény, Csősz, Daruszentmiklós, Dég, Előszállás, Füle, Gánt, Gyúró, Hantos, Igar, Isztimér, Iváncsa, Jenő, Káloz, Kincsesbánya, Kisláng, Lajoskomárom, Lepsény, Lovasberény, Mátyásdomb, Mezőfalva, Mezőkomárom, Mezőszentgyörgy, Mezőszilas, Moha, Nádasdladány, Nagykarácsony, Nagylók, Nagyveleg, Óbarok, Perkáta, Pusztavám, Sáregres, Sárkeresztes, Sárkeresztúr, Sárkeszi, Sárosd, Sárszentágota, Seregélyes, Soponya, Szabadbattyán, Szabadegyháza, Szabadhídvég, Szár, Tabajd, Újbarok, Vajta, Vál, Vereb, Vértesacsa, Vértesboglár, Zámoly, Zichyújfalu
Komárom-Esztergom megye
Ácsteszér, Aka, Almásfüzitő, Annavölgy, Ászár, Bábolna, Bajna, Bakonybánk, Bakonysárkány, Bakonyszombathely, Bana, Bársonyos, Bokod, Császár, Csatka, Csém, Csép, Csolnok, Dad, Dág, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Epöl, Ete, Héreg, Kerékteleki, Kesztölc, Kisigmánd, Kocs, Kömlőd, Lábatlan, Máriahalom, Mocsa, Mogyorósbánya, Nagyigmánd, Nagysáp, Naszály, Neszmély, Piliscsév, Réde, Sárisáp, Súr, Süttő, Szákszend, Szomód, Szomor, Tardos, Tarján, Tárkány, Tokod, Tokodaltáró, Úny, Vérteskethely, Vértessomló, Vértestolna
Falusi CSOK település lista 2021 – Közép-Magyarország
Pest megye
Acsa, Apaj, Áporka, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Ceglédbercel, Csemő, Csővár, Farmos, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Káva, Kemence, Kisnémedi, Kocsér, Kosd, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Nagybörzsöny, Nyáregyháza, Örkény, Pánd, Perbál, Perőcsény, Pilisszentkereszt, Pusztavacs, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Tóalmás, Tök, Törtel, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Úri, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Verseg, Zebegény, Zsámbok
Falusi CSOK település lista 2021 – Észak-Magyarország
Nógrád megye
Alsópetény, Alsótold, Bánk, Bárna, Becske, Bér, Bercel, Berkenye, Bokor, Borsosberény, Buják, Cered, Csécse, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Cserhátszentiván, Csesztve, Csitár, Debercsény, Dejtár, Dorogháza, Drégelypalánk, Ecseg, Egyházasdengeleg, Egyházasgerge, Endrefalva, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Érsekvadkert, Etes, Felsőpetény, Felsőtold, Galgaguta, Garáb, Héhalom, Herencsény, Hollókő, Hont, Horpács, Hugyag, Iliny, Ipolyszög, Ipolytarnóc, Ipolyvece, Jobbágyi, Karancsalja, Karancsberény, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kazár, Keszeg, Kétbodony, Kisbágyon, Kisbárkány, Kisecset, Kishartyán, Kozárd, Kutasó, Legénd, Litke, Lucfalva, Ludányhalászi, Magyargéc, Magyarnándor, Márkháza, Mátramindszent, Mátranovák, Mátraszele, Mátraszőlős, Mátraterenye, Mátraverebély, Mihálygerge, Mohora, Nagybárkány, Nagykeresztúr, Nagylóc, Nagyoroszi, Nemti, Nézsa, Nógrád, Nógrádkövesd, Nógrádmarcal, Nógrádmegyer, Nógrádsáp, Nógrádsipek, Nógrádszakál, Nőtincs, Őrhalom, Ősagárd, Palotás, Patak, Patvarc, Piliny, Pusztaberki, Rákóczibánya, Rétság, Rimóc, Romhány, Ságújfalu, Sámsonháza, Somoskőújfalu, Sóshartyán, Szalmatercs, Szanda, Szarvasgede, Szátok, Szécsénke, Szécsényfelfalu, Szente, Szilaspogony, Szirák, Szuha, Szurdokpüspöki, Szügy, Tar, Terény, Tereske, Tolmács, Vanyarc, Varsány, Vizslás, Zabar
Heves megye
Abasár, Adács, Aldebrő, Andornaktálya, Apc, Átány, Atkár, Balaton, Bátor, Bekölce, Bélapátfalva, Besenyőtelek, Boconád, Bodony, Boldog, Bükkszék, Bükkszenterzsébet, Bükkszentmárton, Csány, Demjén, Detk, Domoszló, Dormánd, Ecséd, Egerbakta, Egerbocs, Egercsehi, Egerfarmos, Egerszólát, Erdőkövesd, Erdőtelek, Erk, Fedémes, Feldebrő, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Heréd, Hevesaranyos, Hevesvezekény, Hort, Istenmezeje, Ivád, Kál, Kápolna, Karácsond, Kerecsend, Kisfüzes, Kisköre, Kisnána, Kompolt, Kömlő, Ludas, Maklár, Markaz, Mátraballa, Mátraderecske, Mátraszentimre, Mezőszemere, Mezőtárkány, Mikófalva, Mónosbél, Nagyfüged, Nagykökényes, Nagyréde, Nagytálya, Nagyút, Nagyvisnyó, Novaj, Pálosvörösmart, Parád, Parádsasvár, Pély, Pétervására, Petőfibánya, Poroszló, Recsk, Rózsaszentmárton, Sarud, Sirok, Szajla, Szarvaskő, Szentdomonkos, Szihalom, Szilvásvárad, Szúcs, Szűcsi, Tarnabod, Tarnalelesz, Tarnaméra, Tarnaörs, Tarnaszentmária, Tarnaszentmiklós, Tarnazsadány, Tenk, Terpes, Tiszanána, Tófalu, Újlőrincfalva, Vámosgyörk, Váraszó, Vécs, Verpelét, Visznek, Zagyvaszántó, Zaránk
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Abaújalpár, Abaújkér, Abaújlak, Abaújszántó, Abaújszolnok, Abaújvár, Abod, Aggtelek, Alacska, Alsóberecki, Alsódobsza, Alsógagy, Alsóregmec, Alsószuha, Alsótelekes, Alsóvadász, Arka, Arló, Arnót, Ároktő, Aszaló, Baktakék, Balajt, Bánhorváti, Bánréve, Baskó, Becskeháza, Bekecs, Beret, Bodroghalom, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Bodrogolaszi, Bódvalenke, Bódvarákó, Bódvaszilas, Bogács, Boldogkőújfalu, Boldogkőváralja, Boldva, Borsodbóta, Borsodgeszt, Borsodivánka, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Borsodszirák, Bózsva, Bőcs, Bükkábrány, Bükkaranyos, Bükkmogyorósd, Bükkszentkereszt, Bükkzsérc, Büttös, Cigánd, Csenyéte, Cserépfalu, Cserépváralja, Csernely, Csincse, Csobád, Csobaj, Csokvaomány, Damak, Dámóc, Debréte, Dédestapolcsány, Detek, Domaháza, Dövény, Dubicsány, Egerlövő, Égerszög, Emőd, Erdőbénye, Erdőhorváti, Fáj, Fancsal, Farkaslyuk, Felsőberecki, Felsődobsza, Felsőgagy, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Felsőregmec, Felsőtelekes, Felsővadász, Filkeháza, Fony, Forró, Fulókércs, Füzér, Füzérkajata, Füzérkomlós, Füzérradvány, Gadna, Gagyapáti, Gagybátor, Gagyvendégi, Galvács, Garadna, Gelej, Gesztely, Gibárt, Girincs, Golop, Gömörszőlős, Gönc, Göncruszka, Györgytarló, Halmaj, Hangács, Hangony, Háromhuta, Harsány, Hegymeg, Hejce, Hejőbába, Hejőkeresztúr, Hejőkürt, Hejőpapi, Hejőszalonta, Hercegkút, Hernádbűd, Hernádcéce, Hernádkak, Hernádkércs, Hernádnémeti, Hernádpetri, Hernádszentandrás, Hernádszurdok, Hernádvécse, Hét, Hidasnémeti, Hidvégardó, Hollóháza, Homrogd, Igrici, Imola, Ináncs, Irota, Izsófalva, Jákfalva, Járdánháza, Jósvafő, Kács, Kánó, Kány, Karcsa, Karos, Kázsmárk, Kéked, Kelemér, Kenézlő, Keresztéte, Kesznyéten, Királd, Kiscsécs, Kisgyőr, Kishuta, Kiskinizs, Kisrozvágy, Kissikátor, Komjáti, Komlóska, Kondó, Korlát, Kovácsvágás, Krasznokvajda, Kupa, Kurityán, Lácacséke, Ládbesenyő, Lak, Legyesbénye, Léh, Lénárddaróc, Litka, Mád, Makkoshotyka, Mályi, Mályinka, Martonyi, Megyaszó, Méra, Meszes, Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Mezőnyárád, Mezőzombor, Mikóháza, Mogyoróska, Monaj, Monok, Múcsony, Muhi, Nagybarca, Nagycsécs, Nagyhuta, Nagykinizs, Nagyrozvágy, Négyes, Nekézseny, Nemesbikk, Novajidrány, Nyékládháza, Nyésta, Nyíri, Nyomár, Olaszliszka, Onga, Ónod, Ormosbánya, Oszlár, Pácin, Pálháza, Pamlény, Pányok, Parasznya, Pere, Perecse, Perkupa, Prügy, Pusztafalu, Pusztaradvány, Radostyán, Ragály, Rakaca, Rakacaszend, Rásonysápberencs, Rátka, Regéc, Répáshuta, Révleányvár, Ricse, Rudabánya, Rudolftelep, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajógalgóc, Sajóhídvég, Sajóivánka, Sajókápolna, Sajókaza, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajólászlófalva, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópálfala, Sajópetri, Sajópüspöki, Sajósenye, Sajószöged, Sajóvámos, Sajóvelezd, Sály, Sárazsadány, Sáta, Selyeb, Semjén, Serényfalva, Sima, Sóstófalva, Szakácsi, Szakáld, Szalaszend, Szalonna, Szászfa, Szegi, Szegilong, Szemere, Szendrő, Szendrőlád, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szin, Szinpetri, Szirmabesenyő, Szomolya, Szögliget, Szőlősardó, Szuhafő, Szuhakálló, Szuhogy, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tard, Tardona, Telkibánya, Teresztenye, Tibolddaróc, Tiszabábolna, Tiszacsermely, Tiszadorogma, Tiszakarád, Tiszakeszi, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszapalkonya, Tiszatardos, Tiszatarján, Tiszavalk, Tokaj, Tolcsva, Tomor, Tornabarakony, Tornakápolna, Tornanádaska, Tornaszentandrás, Tornaszentjakab, Tornyosnémeti, Trizs, Újcsanálos, Uppony, Vadna, Vágáshuta, Vajdácska, Vámosújfalu, Varbó, Varbóc, Vatta, Vilmány, Vilyvitány, Viss, Viszló, Vizsoly, Zádorfalva, Zalkod, Zemplénagárd, Ziliz, Zubogy, Zsujta
Falusi CSOK település lista 2021 – Észak-Alföld
Hajdú-Bihar megye
Álmosd, Ártánd, Bagamér, Bakonszeg, Báránd, Bedő, Berekböszörmény, Bihardancsháza, Biharkeresztes, Biharnagybajom, Bihartorda, Bojt, Csökmő, Darvas, Egyek, Esztár, Folyás, Földes, Furta, Fülöp, Gáborján, Görbeháza, Hajdúbagos, Hajdúszovát, Hencida, Hortobágy, Kismarja, Kokad, Konyár, Körösszakál, Körösszegapáti, Magyarhomorog, Mezőpeterd, Mezősas, Mikepércs, Monostorpályi, Nagyhegyes, Nagykereki, Nagyrábé, Nyírábrány, Nyíracsád, Nyírmártonfalva, Pocsaj, Sáp, Sáránd, Sárrétudvari, Szentpéterszeg, Szerep, Tépe, Tetétlen, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Told, Újiráz, Újléta, Újszentmargita, Újtikos, Váncsod, Vekerd, Zsáka,
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Abádszalók, Alattyán, Besenyszög, Cibakháza, Csataszög, Csépa, Cserkeszőlő, Hunyadfalva, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Kenderes, Kengyel, Kétpó, Kőtelek, Kuncsorba, Mesterszállás, Mezőhék, Nagyiván, Nagykörű, Nagyrév, Öcsöd, Örményes, Pusztamonostor, Rákócziújfalu, Szajol, Szászberek, Szelevény, Tiszabő, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszagyenda, Tiszaigar, Tiszainoka, Tiszajenő, Tiszakürt, Tiszaörs, Tiszapüspöki, Tiszaroff, Tiszasas, Tiszasüly, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős, Tiszatenyő, Tiszavárkony, Tomajmonostora, Tószeg, Vezseny, Zagyvarékas
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Ajak, Anarcs, Apagy, Aranyosapáti, Baktalórántháza, Balsa, Barabás, Bátorliget, Benk, Beregdaróc, Beregsurány, Berkesz, Besenyőd, Beszterec, Biri, Botpalád, Bököny, Buj, Cégénydányád, Csaholc, Csaroda, Császló, Csegöld, Csenger, Csengersima, Csengerújfalu, Darnó, Demecser, Dombrád, Döge, Encsencs, Eperjeske, Érpatak, Fábiánháza, Fényeslitke, Fülesd, Fülpösdaróc, Gacsály, Garbolc, Gávavencsellő, Géberjén, Gégény, Gelénes, Gemzse, Geszteréd, Gulács, Győröcske, Győrtelek, Gyulaháza, Gyügye, Gyüre, Hermánszeg, Hetefejércse, Hodász, Ilk, Jánd, Jánkmajtis, Jármi, Jéke, Kállósemjén, Kálmánháza, Kántorjánosi, Kék, Kékcse, Kemecse, Kérsemjén, Kisar, Kishódos, Kisléta, Kisnamény, Kispalád, Kisvarsány, Kisszekeres, Kocsord, Komlódtótfalu, Komoró, Kótaj, Kölcse, Kömörő, Laskod, Levelek, Lónya, Lövőpetri, Magosliget, Magy, Mánd, Mándok, Máriapócs, Márokpapi, Mátyus, Méhtelek, Mérk, Milota, Nábrád, Nagyar, Nagycserkesz, Nagydobos, Nagyhódos, Nagyszekeres, Nagyvarsány, Napkor, Nemesborzova, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírbogdány, Nyírcsaholy, Nyírcsászári, Nyírderzs, Nyírgelse, Nyírgyulaj, Nyíribrony, Nyírjákó, Nyírkarász, Nyírkáta, Nyírkércs, Nyírlövő, Nyírlugos, Nyírmada, Nyírmeggyes, Nyírmihálydi, Nyírparasznya, Nyírpilis, Nyírtass, Nyírtét, Nyírtura, Nyírvasvári, Ófehértó, Olcsva, Olcsvaapáti, Ópályi, Ököritófülpös, Ömböly, Őr, Panyola, Pap, Papos, Paszab, Pátroha, Pátyod, Penészlek, Penyige, Petneháza, Piricse, Pócspetri, Porcsalma, Pusztadobos, Rakamaz, Ramocsaháza, Rápolt, Rétközberencs, Rohod, Rozsály, Sényő, Sonkád, Szabolcs, Szabolcsbáka, Szabolcsveresmart, Szakoly, Szamosangyalos, Szamosbecs, Szamoskér, Szamossályi, Szamostatárfalva, Szamosújlak, Szamosszeg, Szatmárcseke, Székely, Szorgalmatos, Tákos, Tarpa, Terem, Tiborszállás, Timár, Tiszaadony, Tiszabecs, Tiszabercel, Tiszabezdéd, Tiszacsécse, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszakanyár, Tiszakerecseny, Tiszakóród, Tiszamogyorós, Tiszanagyfalu, Tiszarád, Tiszaszalka, Tiszaszentmárton, Tiszatelek, Tiszavid, Tisztaberek, Tivadar, Tunyogmatolcs, Túristvándi, Túrricse, Tuzsér, Tyukod, Újdombrád, Újkenéz, Ura, Uszka, Vaja, Vállaj, Vámosatya, Vámosoroszi, Vasmegyer, Záhony, Zajta, Zsarolyán, Zsurk
Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet a falusi CSOK-al kapcsolatban keresd a Zöldház csapatát bizalommal!
Categories: Cikk