Lassult az építőipar májusban
A koronavírus okozta károkat egyelőre nehéz felbecsülni, hiszen egyre több mérés igazolja, hogy miként esett vissza Magyarország gazdasági helyzete. Nincs ez másképpen az építőipar esetében sem, ahol szintúgy csökkenés volt látható, ahogyan sok más iparágazatban is, ámde ez a visszaesés most stagnál és mindezek ellenére úgy tűnik van még remény. Az építőipart jelen kimutatások szerint a május kínozta meg leginkább, hiszen az előző évhez képest ebben a hónapban kicsivel több mint 20 százalékos visszaesés volt mérhető és ezek a számok csak átlagos mennyiséget jelölnek. A részletes becslések tekintetében ezen értékek eltérőek az épületekre illetve az egyéb más építményekre vonatkozóan, így ezek alapján a legnagyobb csökkenés az épületekre volt a leginkább jellemző.
A mostani felfedezések szerint ez a csökkenés egyelőre megáll, sőt a magyarországi ingatlanfejlesztéseknek köszönhető, hogy ez hazai ellenálló képesség csak erősödni fog. Minekutána az ország felkészült az esetlegesen felmerülő újabb egészségügyi vészhelyzetre, ezért sokan bizalommal kezelik az építőipart érintő kérdéseket, ennek fényében nem féltek szerződést kötni és kétségek nélkül várják a jövőben elkészült otthonukat.
Categories: Hír