Napelem kisokos – családi ház nullás rezsivel
A napelem kapcsán felmerülő kérdések megértéséhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a technológiai alapokkal. Azt már az általános iskolai fizika órán megtanultuk, hogy a Nap erőteljes elektromágneses sugárzást bocsát ki magából. Ez a földi élet szempontjából kritikus fontossággal bír, egy részét fény és hő formájában közvetlenül is érzékeljük. Ennek a sugárzásnak az adott területen jellemző mértékét rengeteg minden befolyásolja, így a könnyebb érthetőség miatt a rendelkezésre álló adatokat feldolgozva világ-, és helyi térképeken is ábrázolják azt. Ebből a szempontból Magyarország a szerencsésebb országok közé sorolható Európában, hiszen a napsütéses órák száma számottevő, ami kedvezően befolyásolja a napelem rendszerek kiépítését.
Fogalom meghatározások, napelem és napkollektor
A két fogalmat sokszor szokták keverni, noha korántsem ugyan arról van szó. A napkollektor nem alakít át energiát, csak “elfogja azt”. Ennek főbb alkalmazási területei az uszoda- és medencefűtés, használati meleg víz előállítása és bizonyos megvalósítások esetén akár a fűtésrásegítést is biztosíthatják. Utóbbi azt jelenti, hogy a fűtési hőenergia-igényt csak részben lehet ezzel az alkalmazással előállítani. Ezzel szemben a napelem egy olyan eszköz, amely a napenergiát elektromos energiává alakítja át. Ennek angol elnevezése a solar PV (photovoltaic), ami egyértelműen utal a magyar szakszótárban is megtalálható ún. fotovillamos eszközök családjára.
A napelem tehát – többnyire sziliciumból készült félvezető alapú – energiaelfogó és gyűjtő eszköz, amelyben a fény (fotonok) hatására a töltéshordozók (elektronok) szétválnak. A napelem primer, más néven alap hatásfokát is ennek segítségével határozzuk meg, hiszen ezt a százalékban kifejezett értéket a 100 foton energia hatására szétvált elektron – lyuk (exciton) pár adja meg. A technológiai adottságok miatt sok tévhit látott napvilágot annak köszönhetően, hogy a napelemek csak addig biztosítanak egyenáramot, amíg megfelelő fénysugárzás éri őket. Azonban a napelemek alkalmazása egészen szerteágazó lehet kezdve az alapvetően autonóm rendszerekkel, át az önellátó, valamint a szigetüzemű árampótló megoldásoktól egészen az ún. hálózatra visszatápláló napelemes alkalmazásokig. Technológiai szempontból nagyon jelentős az eltérés a szigetüzemű és a hálózati kapcsolattal kialakított rendszerek között.
Utóbbi napjaink egyik leggyakrabban alkalmazott megoldása, amely során a napsugárzásból nyert energia fel nem használt részét az elektromos hálózatra szinkronizáló inverteren keresztül a kiépített közüzemi elektromos hálózatba táplálják vissza.
A napelem alkalmazásával lehet 0 Ft az áramszámlám?
Ez talán a legkézenfekvőbb kérdés a felhasználók szemszögéből, a válasz pedig egyértelműen igen. Ehhez azonban számos feltételnek teljesülnie kell, amelyek közül az első, hogy a családi ház teljes energiaigényét elektromos áram lássa el. Ez azért szerencsés, mert a legáltalánosabb célokra felhasználható energia napjainkban az elektromos áram – segítségével fűthetünk, hűthetünk, működtethetjük egyéb elektromos berendezéseinket, stb. Azt is érdemes figyelembe vennünk, hogy a technológia fejlődésével egyre nagyobb hatásokkal rendelkező napelemek jelennek meg a piacon úgy, hogy azok egyre kevesebbe kerülnek. Ennél fogva a napelem rendszer kiépítése erkölcsileg (környezetvédelem) és anyagilag (ingatlan értéknövelője & csökkenti a rezsi költségeket) remek befektetés. Egy átlagos rendszer kiépítése 1-3 MFt-ba kerül, ennek megtérülése maximum 10 év és ettől a ponttól kezdve minden egyes megtermelt kWh csak hoz a konyhára.
Napelem generálkivitelezés Kecskemét és környéke
Ahogy már fentebb is említettük a napsütéses órák kapcsán Magyarország egészen szerencsés helyzetben van a régió többi országával szemben. Ezek a napsütéses órák főleg az ország déli régiójára koncentrálódnak, amelyből Kecskemét és környéke is rengeteget profitálhat a jövőben, így az itt építkezőknek minden esetben érdemes megfontolniuk ezt a befektetési formát. Azzal is érdemes számolni, hogy a jövőben hatályba lépő jogszabályi változások miatt egy új építésű családi ház esetében kötelezővé fog válni, hogy az üzemeltetéssel összefüggő energiaigény megújuló forrásból kerüljön biztosításra akár passzívház formájában.
Tags: napelem napelem Kecskemét napelemes rendszer napelemes rendszerek solar panel
Categories: Cikk