Új házat építsek vagy használt ingatlant vegyek?

Kecskemét gyönyörű városa is felzárkózott a rohamosan növekvő és fejlődő városok közé, mind fejlesztésben, mind albérlet árban. Talán a néha már élhetetlenné vált bérleti költségek miatt is döntenek egyre többen a saját otthon vásárlása mellett. Ugyan a házépítés Kecskemét és annak vonzáskörzetében fellendült az utóbbi években a koronavírus nem csak az immunrendszerünket, de az építőipart is meggyengítette. Ám minket a Zöldháznál jó minőségű téglából és kemény fából faragtak, így különösebb megpróbáltatások nélkül vészeltük át a vírussal járó nehézségeket.

új vagy használt ház?

Azok azonban, akik első otthonuk megvételét tervezgetik, főként ebben az évben jól meggondolják, hogy a vásárláskor rendelkezésükre álló összeget, új vagy használt ingatlanra fordítsák. Hogy megkönnyítsük döntésedet, összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, új otthonod kiválasztásához.

A használt és új építésű házak vásárlása mellett és ellen is megannyi érvet fel lehet sorolni, és a különböző lakás alapú támogatások elterjedése vagy az újabbnál újabb technológiák megjelenésének köszönhetően egyre nehezebb választ adni melyik lenne a jobb döntés a vásárló számára. Hosszas elemzéseket követően általában a lista elejére kerül az összehasonlításban az új építésű házak magasabb négyzetméterára a használt ingatlanokkal szemben. Gondolom te is hallotta már, hogy egy újépítésű ingatlan mindig drágábbak, mint egy hasonló paraméterekkel rendelkező, ugyanott található használt ingatlan. De a statisztikákban közölt összehasonlítások akár megtévesztőek is lehetnek, mert nem könnyű megbecsülni, hogy mennyivel kerülhet többe egy hasonló alapterületű, szobaszámú és elhelyezkedésű új építésű ház egy használttal szemben, főleg ha annak rejtett hibáit és azok költségeit is beleszámítjuk.  Pontosan ezért sokszor egy újonnan épült ház jobb jövőbeli befektetésnek bizonyul, mint egy régebbi ingatlan.

ház felújítás

Azonban akik nem látnak ki az otthonukra szánt keret korlátai közül, talán észre sem veszik, hogy az újonnan épített ingatlanok funkcionalitása és modern elrendezése vagy fűtés-hűtés technológiája sok esetben felülírja a négyzetméter alapú nagyság fontosságát.

Hasznos azt is megemlíteni, hogy azokon a népszerű környékeken, ahol a beépíthető területek hiányában kevés az új építés, ott a használt ingatlanok ára is elérheti akár az újakét. És sokszor bonyolítja a statisztikát az is, hogy egy azonnal költözhető használt lakás négyzetméterára áll szemben egy olyan ingatlanéval, ami akár csak egy év múltán készül el. Nagyrészt a használt ingatlan vásárlását előtérbe tartók, az egyszerűbb és gyorsabb megoldásba bizakodva döntenek a kompromisszumos megoldás mellett. Sokszor még a szerencse is az új tulajdonos mellé áll és sikerül az elképzeléseinek megfelelő, álomházhoz hasonló használt ingatlant vásárolnia. Ám olyan is megeshet, hogy az eladók rengeteg időt, energiát és sokszor jókora pénzt is költenek arra, hogy az eladás előtt, a ház számukra már jól ismert hibáit elrejtsék. Ezt az igencsak csalóka használt ingatlant, rejtett pénznyelőnek nevezzük, ami gyakran a felújításba vágók rémálmává válik. Ezért is ajánlott háznéző túrára szakemberrel vagy használt ingatlanban jártas bizalmassal menni. Generálkivitelezőként az évek során rengeteg gondosan elrejtett vagy csak szimplán rejtett hibával találkoztunk, mert természetesen olyan is akad, mikor az eladó nincs tisztában az esetleges problémákkal.

rejtett hiba a házban

Olyan is előfordul azonban mikor csak használva, azaz lakva fog előbukkanni a hiba az új tulajdonos számára. Ezért is fontos, hogy jól átgondoljuk, melyik irányba akarunk elindulni, a rendelkezésünkre álló tőkével. Hiszen sokszor egy be nem tervezett kiadás, mint például a falakban elhelyezett közművek meghibásodásának javítása, vagy egy beázott tető javítása, akár ki is egyenlítheti az árak közötti különbséget, használt és új között.

Ezzel a cikkünkkel azonban nem a használt ingatlanoktól való elriasztás a célunk, hiszen a tökéletes otthon egy szubjektív fogalom, gyakran felülírja a reális gondolkodás és döntés elveit, és nem utolsó sorban sokszor a kényszerhelyzet motiválja a házvásárlást. Viszont ha az ember szerelembe esik, akkor se hall se lát, megy a szíve után, legyen az egy újonnan megálmodott ház vagy használt ingatlan. Mi azonban a Zöldháznál hiszünk abban, hogy az igazira megéri várni. Hiszen egy újonnan épült háznál mi leszünk azok, akik eldöntjük milyen legyen a házunk tájolása, melyik szoba hova kerüljön, milyen legyen a padlózat burkolata, milyen fűtésünk legyen, vagy a reggeli kávénkat a teraszról igyuk e meg vagy az erkélyről. Az építkezés alatt lehetőségünk áll kisebb nagyobb módosításokra, változtathatunk jövendőbeli otthonunk külsején és belsején egyaránt.

család az otthonban

Ezen felül egy újépítésű házak 2020. decemberétől már energiatakarékosak is, mivel el kell érnie az AA energetikai besorolást, ami kisebb energiahasználati költséget jelenthet a tulajdonos számára. Ugyanakkor egy új ház felépítésénél is számíthatunk kellemetlenségekre, mint például a ház átadásának csúszása, akár a kivitelezőtől független okok miatt (a 2020-as év ennek egy sajnálatos példája volt, kivéve nálunk), vagy a beköltözés utáni különböző utómunkálatok, takarítás, kertépítés.

És vannak olyanok is, akik számára a szerelem, a pénzt jelenti. Ezek az emberek általában immunisak a frissen épült és festett ház illatára és inkább a biztos befektetést helyezik előtérbe. Hiszen tudjuk, nem kevés ember van, aki használt ingatlanok vételéből és eladásából, vagy esetleg kiadásából tett szert jókora vagyonra. De nézzünk egy kicsit bele a statisztikákba is. Kecskeméten, ha használt ingatlant szeretnénk vásárolni, akkor körülbelül 424 000 forint / négyzetméter átlagárra számíthatunk. A legkevesebb átlagár körülbelül 229 000 forint / négyzetméter, a legmagasabb átlagár pedig 636 000 forint / négyzetméter körül mozog. Ez függhet a ház elhelyezkedésétől, állapotától, korától, felhasznált építési anyagától és még sok különböző tényezőtől. A használt ingatlanok átlagára 44 610 000 forint körül mozog, legkisebb ár közel a 4 000 000 forinthoz, míg a legmagasabb elérheti a 815 000 000 forintot is. Tehát, ha gyorsan szeretnénk letudni a vásárlást és költözést is egy olyan házzal, ami ránézésre, nem egy pénznyelő, elég közel leszünk a vételárral, egy új ház felépítési költségeihez. Persze olyan is van, hogy nincs rejtett hibája az általunk megvásárolt háznak, egy tisztasági festést akkor is bele kell számítani a használt ingatlan vételárába és akkor még nem is beszéltünk az esetleges csempe problémákról, burkolat vagy kárpit tisztításról. Itt is újra előjöhet a pénznyelő effektus, de most nem a rejtett hibáknak köszönhetően, hanem annak, hogy ritkán egyezik az előző ház tulajdonosával az ízlése az új tulajdonosnak. Persze nem kell egyszerre terhelni a pénztárcánkat minden átalakítással, de fontos ezt is megemlíteni egy teljes kép megalkotásához.

CSOK 2020

A nagycsaládosoknak azt is jó szem előtt tartani, hogy az új és használt házak közötti árkülönbség könnyen átbillenhet az új építésű házak oldalára, ha három gyermekkel vágunk bele az építkezésbe. Mivel a lakáscélú támogatások és családteremtő programok Magyarországon az új házak építését jobban támogatják többgyermekes családok számára. Példával élve egy két gyermekes családnál egy új-építésű lakásra összességében 10 év alatt, 2,4 millió forinttal többet kell költeni, egy három gyermekes családnál viszont 3,5 millió forinttal kevesebbet kell költeni, mint egy használt lakás vásárlása esetén. Ezért akinek nem sürgős a költözés, a különböző banki projektfinanszírozásoknak és egy jól megválasztott generálkivitelezőnek köszönhetően biztos lehet abban, hogy az épület valóban olyan minőségben és azon az áron fog megépülni, ahogy azt az előszerződésben rögzítették.

Annak érdekében, hogy a rendelkezésükre álló összegből a legmegfelelőbb ingatlant kaphassák meg, forduljanak a Zöldházhoz bizalommal. Mi bebizonyítjuk, hogy a házépítés Kecskemét városában és annak vonzáskörzetében egy hosszú távú befektetés és jó döntés.

Categories: Cikk